Nyugdíj
Nektek mi jut erről a szóról az eszetekbe?
Nekem az hogy kapok fizetést az államtól minden
hónapban, és azt csinálok a szabadidőmmel amit csak akarok. Ledolgoztam a 40 évemet, és jöhet a jól megérdemelt pihenés,
vagy unokázás vagy akármi más. Mióta élek, ezt láttam a családban, ismerősöknél
és mindenhol. Ez volt a dolgok rendje.
 |
| nyugdíj |
Aztán jött a megdöbbentő felismerés: NEM LESZ
NYUGDÍJ.
Pontosabban lesz, de olyan minimális, ami már
a mai megélhetésnek is csak egy minimális részét fedezné. Amikor ezzel
szembesültem, akkor egy világ omlott össze bennem. Ha nem lesz nyugdíj , akkor
mit fogok csinálni? Rögtön elkezdtem keresni a megoldásokat és kifogásokat. Hozzáteszem kifogásokat könnyebben találtam.
Az egyik legjobb : Ó hát olyan magas lesz a nyugdíj kórhatár, hogy meg se fogom
élni. :) Ettől meg is nyugodtam egy
percre. De aztán rájöttem hogy, ez azért annyira nem jó dolog. És mi lesz ha
még is megélem? Így hát tovább gondolkodtam. Nyerni kéne a lottón. Ez az. Ez
megoldaná minden gondomat. Vettem is gyorsan egy szelvényt, de még egy kettesem
se lett. A sikerélmény elmaradása hamar el is vette a kedvemet
szerencsejátéktól. Úgy látszik ez se működik.
Miközben kerestem a megoldást, utána néztem hogy
miért kerül a világ ebbe a szituációba és a következőket találtam.
Egyes országokban nem létezik nyugdíj. Ott az
idősöket, a családtagoknak kell ellátnia és eltartania. Németország létrejötte
utána Bismarck vezette be állami szinten a nyugdíjat, ami nagyon jól működött,
mert:
·
a népesség roham léptekben növekedett (egy
családban 8-10 gyerek is született);
·
az
átlagéletkor alacsony volt, ennek megfelelően az aktív lakosság lélekszáma is
magas volt;
·
a
várható élettartam akkoriban kb. 45 év volt (aki megélte az 50. születésnapját,
már idős embernek számított);
a nyugdíjkorhatárt 65-70 éves korra állapították
meg, így nagyon-nagyon kevesen voltak, akik nyugdíjasok lehettek.
A fentiek miatt a rendszer önfenntartóvá vált,
ugyanis sokkal többen fizettek be, mint amennyit ki kellett fizetni az akkori
nyugdíjasoknak. Ezáltal Bismarck, illetve az akkori német állam úgy jutott
többletbevételhez, hogy a népnek azt mondták, pénzt fognak adni - így jutott
pénz fegyverkezni, háborúzni is. Ezt a modell nem sokkal később más országok is
átvették, köztük hazánk is.
Időközben azonban a tudomány és
technika fejlődésének köszönhetően az emberek egyre tovább élnek, élhetnek. Egyre
többen élik meg a nyugdíj korhatárt.
 |
| nyugdij |
Ehhez még társult a két világháború
által az aktív korúak körében végrehajtott pusztítás is: több millió értékes
emberélet veszett oda, így jelentősen lecsökkent azok létszáma, akik
befizetéseikkel életben tudták tartani ezt a rendszert.
Így a bismarcki felosztó-kirovó
rendszer törékeny egyensúlyi állapotba került: manapság már kb. 2,5 aktív
dolgozó befizetései finanszírozzák egy nyugdíjas ellátását. Ezt az egyensúlyi
állapotot több tényező rontja:
·
II.
világháború utáni népességrobbanás generációjának tagjai (hazánkban: Ratkó-korszak
gyermekei) pár év múlva tömegesen érik el a nyugdíjkorhatárt, mennek nyugdíjba;
·
a fiatalok
egyre később lépnek a munkaerőpiacra, egyre tovább tanulnak, kitolódik a
pályakezdés időpontja;
·
Magyarországon
az aktív népesség jelentős hányada csupán minimálbérre van bejelentve, ami
minimális járulékfizetéssel (és a későbbiekben minimális összegű nyugdíjjal)
jár együtt;
·
a fenti
problémát tovább súlyosbítja, hogy hazánkban az aktív korú (15-60 éves
korosztály) népesség csak kb. 50-60%-a dolgozik;
·
a
családokban átlagosan legfeljebb 1-2 gyermek születik, ami hosszútávon
demográfiai problémát, népességcsökkenést eredményez.
·
egyre többen
vállalnak külföldön munkát.
Összegezve
tehát, szembe kel nézünk azzal a ténnyel, hogy nagyon minimális nyugdíjat
fogunk kapni és magunknak kell megoldani
a nyugdíjas éveink finanszírozását.
Hogy
milyen lehetőségeink vannak az öngondoskodásra, arról a következő bejegyzésben
írok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése