Félünk a nyugdíjazástól

Több Biztosító 2013 májusában, reprezentatív felmérést végzett a 30-60 éves lakosság körében, hogy feltérképezze a megtakarításokkal, öngondoskodással és nyugdíjjal kapcsolatos véleményeiket.
 A kutatás során kiderült, hogy a megkérdezettek háromnegyede aggódik a nyugdíjas évei miatt. A megkérdezettek 75 százaléka a nyugdíjtól, a szűkös anyagiaktól félnek, míg 22 százalékuk tart attól, hogy lesz-e egyáltalán fedél a feje fölött idős korára. 53 százalékuk a betegségektől retteg, 40 százalékuk pedig attól, hogy nem fogják tudni ellátni önmagukat idős korukban.  A 36 százalék , attól tart, hogy idős korában nem lesz a közelében családja
A félelmeken túl persze mindenkinek van egy pozitív elképzelése, vannak álmai arról, hogy miként szeretnék tölteni nyugdíjas éveiket. Ha ezek a vágyak és álmok konkrét célként lebegnek az ember szeme előtt, a mindennapok nehézségeit is könnyebb átvészelni. Aki nap, mint nap akár apró lépéseket is tesz vágyaiért, az nyugdíjas éveire boldogan és kiegyensúlyozottan élhet. A megkérdezettek válaszai alapján kialakult kép túlnyomórészt pont egy ilyen aktív, boldog párkapcsolatban töltött nyugdíjas életformáról tanúskodik. A legtöbben családjukkal szeretnék idejük nagy részét tölteni, emellett az olyan hobbi tevékenységek, mint a kertészkedés, a sütés-főzés is a boldog nyugdíjasról kialakult kép részei.
A felmérés kitért arra is, hogy a megkérdezetteknek mi a 3 legnagyobb álmuk, tervük nyugdíjas éveikre, amit mindenképpen véghez szeretnének vinni életükben – tehát mi szerepel a bakancslistájukon? A felmérés eredményei alapján a megkérdezettek akkor éreznék magukat igazán boldognak nyugdíjas éveik alatt, ha világot láthatnának, utazhatnának, legyen az akár egy világkörüli út, egy európai autós körutazás vagy akár egy motoros barangolás.
A válaszok alapján ez az álom jelenlegi életszakaszukban nem biztos, hogy megvalósulhat az idő, vagy a pénz hiánya miatt, ezért tervezik azt, hogy majd nyugodt nyugdíjas éveikben bepótolják a lemaradást.
Minden negyedik megkérdezett említette, hogy nyugdíjas éveiben idegen nyelvet szeretne tanulni. Ez az álom főként az 50-60 évesek, a nők és az érettségivel nem rendelkező, alacsony végzettségűek körében szerepel a fő tervek között.
A 30-39-es éveikben járó felsőfokú végezettséggel rendelkező férfiak extrém, vakmerő élményeket is át szeretnének még élni idősebb korukban derült ki a felmérésből.
Minden tizedik válaszadó teljesítménytúrára szeretne menni, valamint a listán elől szerepel még az ejtőernyős ugrás, a hegymászás és a lovaglás is.
Érdekes tény, hogy az egyéb kategóriában a további célok, álmok között az esetek nagy arányában a családdal, unokákkal való időtöltés szerepel. Tehát a válaszadók ezen hányadának a családja az álma, az hogy a családja körében legyen és lássa felcseperedni unokáit.
Természetesen mindenki tisztában van vele, hogy a gondtalan nyugdíjas évekhez megfelelő pénzügyi háttérre is szükség van, amiért már időben tenni kell. A felmérés eredményei alapján a megkérdezettek 46 százalékának van valamilyen megtakarítása. A megtakarítók több mint fele előre látóan már nyugdíjas éveire takarékoskodik, míg 60 százalékuk az esetleges váratlan kiadások vagy egy esetleges munkahely elvesztés esetén bekövetkező jövedelem-kiesés fedezésére képez alapot.
 Főként a 40-es korosztálynak jelent nagyobb kiadást a gyermekek jövőjének megalapozása, ezt a megkérdezettek harmada jelölte meg megtakarítási célként, ami nem meglepő, hiszen a nyugodt és békés családi körben eltöltött nyugdíjas évek álomképéhez, a legfontosabb az utódok biztonságos és stabil jövője.
A megkérdezettek számára a céljaik eléréséhez nem csupán a fedezet megléte a fontos, hanem annak mértéke is, hiszen a különböző álmokhoz különböző értékű megtakarításokra van szükség.
A felmérés kitért arra is, hogy mekkora nettó nyugdíj mellett éreznék azt a megkérdezettek, hogy olyan nyugdíjas éveik lennének, amit megálmodtak maguknak. A válaszadók 70 százaléka nettó 150 ezer Ft feletti nyugdíjjal érezné azt, hogy olyan nyugdíjas évei lennének, mint szeretné; ezen belül 37 százalékuk nettó 220 ezer Ft feletti nyugdíjjal érezné magát nyugodtan.
A magasabb elvárt nyugdíj főként a budapestiekre és a felsőfokú végzettségűekre jellemző. Ennél alacsonyabb, nettó 150 ezer Ft alatti nyugdíjjal a megkérdezettek 31 százaléka lenne elégedett.
Ugyanakkor érdekes tény, hogy a megtakarítással rendelkező válaszadók körében az átlagnál jóval magasabb azok aránya, akik alacsonyabb (nettó 151-220 ezer Ft-os) nyugdíjjal is beérné. Akinek tehát már most van tartaléka, annak a jövő sem annyira keserű.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

e-mail elérhetőség



Független ingyenes pénzügyi tanácsadó segítségét kérem: